Apa töredékes emlékei

Emlékszem még a Daewoo Matizunk volt. Hajnalban keltünk. A fiúk még nagyon aludtak. Bulcsú még nem volt 6 éves, Zuzu meg még nem volt 4 éves. Beültettük őket hátra a Matizba és elindultunk a már megszokott útvonalon. Beértünk gond nélkül a kórházba. Hajnalodott éphogy csak, semmi forgalom nem volt az utakon. Egészen a mentőbejáratig hajtottam. A fiúkat nem akartuk fölkelteni. Úgy döntöttünk, hogy majd le-föl járkálok a szülőszoba és az autó között és ha felébrednek majd felhozom őket. Különösebb komplikáció nélkül meg is született Zsófia 04:45-kor. A fiúk is akkor keltek körülbelül, ezért fel is hoztam őket a szülőszintre a kórházban, hogy ők is örülhessenek a huginak.

Anya emlékei

2018. augusztus 04-én hajnali 1 óra 40 perckor ébredtem. Kimentem a mosdóba, megnéztem, hogy a gyerekek (Vazul és Bulcsú) alszanak-e, bevannak-e takarva. Közben felébredt Balázs is, már ugrott volna ki az ágyból, hogy indulunk szülni, de egyelőre még le kellett lomboznom. Én nem aludtam egyből vissza, ilyenkor már nem olyan egyszerű, ráadásul meleg volt hetek óta, házon belül is 28 fok, úgy hogy nyitott ajtónál, ablakoknál aludtunk szinte minden éjjel.

Kis idő múlva éreztem egy fájást, de nem nagyon foglalkoztam vele, hiszen már napok óta voltak éjszakánként jósló fájások, így még nem gondoltam semmire. Aztán kicsit később újra volt egy, majd nagyon rövid idő múlva újra. Az időt sem mértem, így nem tudom mennyi idoközönként jöttek a fájások. Eszembe jutott, hogy azt mondta a szülésznő, hogy úgy tudom eldönteni, hogy igazi fájásokról van-e szó, hogy meleg vízben megfürdök, és ha elmúlik, akkor csak álriasztás, ha nem akkor elképzelhető, hogy beindult a szülés. Fogtam hát magam, úgyis meleg volt, elmentem lezuhanyozni melegvízben. A fájások nem akartak elmúlni, így megnéztem az órát, ekkor volt hajnali 02 óra 09 perc. Balázs közben megint felébredt, és tukön ült, már elkezdett készülődni, bepakolni a kocsiba. Mivel én nem voltam biztos a dologban, hogy mi történik még, hiszen egyszer 2 perc múlva majd utána csak 6 perc múlva jött egy-egy fájás, így mondtam, hogy én még nem megyek, de figyeltem, hogy mi történik. Majd jött egy erős fájás, amit már nem lehet jóslófájásnak hinni, így szóltam, hogy akkor induljunk. A kocsiba az én cuccom be volt pakolva, csak magunkat kellett összeszedni így ez gyorsan ment. Míg felöltöztem és összeszedtem a gyerekek ruháját is, addig Balázs már ébresztette őket, öltöztette és vitte ki a kocsiba őket egy-egy pléddel együtt. Mire én is kész voltam, addigra ő is indulásra készen volt. Ekkor volt kb. hajnali negyed vagy fél négy.

A gyerekeknek elmondtuk, hogy mi történik, mit fogunk csinálni. Nem izgultak, nem idegeskedtek. Vazul hamar visszaaludt az autóban, Bulcsú csak Budapest előtt nem sokkal aludt el, addig beszélgetett apával, velem nehezen ment, mert ekkor már 3-5 percenként jöttek a fájások, amik kb. 40-50 mp-ig tartottak.

Az út gyors volt hajnali negyed ötre értünk oda autópályán a Jahn Ferenc kórházba, nem volt torlódás még hajnalban annak ellenére, hogy felújították az autópályát, ott is gyorsan áthaladtunk. Balázs is örült, mert ettol az utazástól tartott a legjobban, hogy odaérünk-e. Mivel elég gyorsan születtek meg a fiúk is, így az aggodalma nem volt alaptalan, de szerencsére minden simán, gördülékenyen ment.

Nem kerestünk parkoló helyet, hanem hátulról bementünk egészen a hátsó bejáratig, amire igencsak szükség volt, hiszen a fájások erosek voltak és suruk, így gyalog nagyon lassan tudtam volna haladni. Amikor szálltam ki az autóból, akkor is jött egy fájás, így vártam egy kicsit, Balázs ezt látva el is indult, hogy hozzon egy kerekes széket, amin fel tud tolni. Gyorsan szerzett is egyet, majd elindultunk felfelé. A gyerekek aludtak a kocsiban, az ügyeletes mentosök nem messze egy padon ültek néhány éjszakás ápolóval, beszélgettek, cigarettáztak, kórház területén belül voltunk, így a gyerekeket ott hagytuk, hagy aludjanak. Ha felébrednek se ijednek meg, mert tudják, hogy ott vagyunk a közelben és a mentosök is látták/tudták, hogy ott vagyunk, mit csinálunk.

Jött a lift is gyorsan, bejelentkezést nem intéztük, majd intézi a Balázs utána. Felértünk, a szülészno már várt. Szerencsére a szülészeten minden nyugodt volt, akkor éppen nem nagyon akart senki megszületni, így mindenki tudott velem foglalkozni. Tanulók nem voltak még, így ok sem zavartak. Megvizsgált a szülészno, már majdnem teljesen ki voltam tágulva, de még várni kellett. Közben a Balázs intézkedett, bejelentett, gyerekekre figyelt, meg hozzám is be-be jött, egyszóval mászkált össze-vissza, biztos izgult is, bár még nem kérdeztem tole, és lehet, be se vallaná. ?

Nálam minden rendben volt, megjöttek a tolófájások, elfojt a magzatvíz, minden úgy haladt, ahogy kellett, majd amikor eljött az idő elindult a gyermek kifelé. Hamar megszületett, nem voltak nagyon erős fájdalmaim (Vazul ennél sokkal hevesebben érkezett meg, az tényleg fájt). Minden rendben volt, felsírt, mondták, hogy kisleány. Nagyon örültem neki, Balázs pont felért a végére, így a születéskor pont ott volt. Igaz háttal állt, láttam, és meg is mosolyogtam magamban ot, tudom, nem nagyon szereti ezt a részt, de örültem, hogy ott volt. Egybol újságoltam neki is, hogy kislány, így az elmélete, hogy egy férfiember egyféle gyermeket tud csak csinálni megdolt. Én örültem neki, bár kicsit féltem, hogy mit fogok csinálni egy kislánnyal. De ellátni ugyanúgy kell ot is, legfeljebb fiús lány lesz, de az nem fog a hátrányára válni, úgy gondolom, a noiesség pedig belülrol fakad szerintem, nem pedig a külsoségeken múlik.

39. hétre született papírforma szerint, de a csecsemős nővér nagyon csodálkozott, mert a rajta lévő magzatmáz szerint fiatalabb annál. Azonban nem ez a lényeg, hanem, hogy itt van, egészséges és nagyon tündér, apa Hercegnője és nagyon szeretjük.

Milyen ember (lehet) az, akinek Oroszlán a (nap)jegye?

Az Oroszlán csillagjegy az Állatöv ötödik jegye. Uralkodója a Nap. Évszaka a körülbelül július 22. és augusztus 22. közötti szakasz, a nyár dereka. Ez a beteljesülés, a növényi világ fejlődésének a csúcspontja, amikor a természet elénk tárja minden gazdagságát, s elérünk a beérett termés évszakába, a teljesség, a nagyság korába.

A Nap uralma alatt álló Oroszlán jegy az egyén érése, a független személyiség fejlődése, a belső tekintély és autonómia megtapasztalásának az ideje. A Oroszlán a bőség, az egyéni személyiség, az ego csúcspontjának a jegye. Az Oroszlán legfontosabb motivációja az önmegvalósulás, a szabad, korlátok nélkül élet vágya. Meghatározó tulajdonsága a vezetés és a sikervágy.

Az Oroszlán csillagjegy szimbóluma az állatok királya, az oroszlán, ami a szuverén hatalmat, a nemes erőt jelképezi. Az oroszlán számtalan ábrázoláson megtalálható, a híres mükénéi Oroszlánkapu díszétől, a nemesi és lovagrendek címerein át, a modern művészeti alkotásokig.

Az oroszlán a Nap jelképe is, innen a Naphoz fűződő mitológiája. A Nap ősi szimbóluma a kígyó, egyes értelmezések szerint az Oroszlán szimbóluma a már a kőkorszakban is alkalmazott kígyó jelből ered. Az Oroszlán csillagjegy egyezményes jelében mindkét ábra fellelhető.

Az állatok királya, az oroszlán hatalmas ereje, aranysárga színű szőre, szinte sugárzó sörénye, főleg az állatnak tulajdonított sajátosság, hogy sosem hunyja be a szemét, indokolja társítását a fénnyel. Az oroszlán nem csak uralkodói jelkép, hanem a templom őrzője is. Különösen az egyiptomi, az asszír és babiloni templomok ábrázolásain fedezhető fel. A Bibliában is olvasható, hogy Isten hatalma és igazságossága az oroszlánéhoz hasonló. De hasonlít a sátánéhoz is, melyet a ragadozó oroszlán jelképez.

A királyi aranykorona a Napisten-tiszteletre vezethető vissza. A képeken ábrázolt szentek glóriája is a fénnyel kapcsolatos. A fény, a fénykoszorú által kifejezett oroszláni erő a tekintélyt, a hatalmat és uralmat, a ragyogást, de ugyanakkor a bölcsességet és igazságosságot is szimbolizálja.

S.Zsófia Radix
Nap-Merkúr együttállás Kreativitás, tiszta fej. Új ötletek minden területen. Elképzeléseit és döntéseit akaraterővel áthatva megvalósítja. Az objektív önanalízisnek saját maga olykor akadálya lehet, mert a szellem és az én nagyon azonosul egymással. Nehezére eshet elfogulatlanul szemlélnie önmagát, és saját magát mások szemével látni. Óriási szellemi erővel rendelkezik, nagyon energikus. A Merkúr egy kicsit megég a Naptól, ha túl közeli a konjukció. És itt közeli. Mire kell vigyázni? Képzelj egy vékony drótot, amin óriási feszültségű áramot vezetnek át. Leéghet a magas feszültségtől. Ha ez a naperő túlfűti a Merkúrt, akkor a gondolkodási folyamatok túlhevülnek, akkor előfordulhatnak kisebb kiégések, mint ahogyan a vezeték is leolvadhat a túl nagy feszültségtől. Ilyenkor a rendszer kiverheti a biztosítékot. Az akarat és gondolkodás összeolvadhat, az akarat szellemi törekvések eszközévé válhat.Mindenesetre ez a konjukció hallatlanul erős szellemi képességet ad. Briliáns elme lehetősége.
MC a Kosban A Kosban álló MC különleges egyéniséget mutat, aki tisztában is van másságával, saját, csak rá jellemző igényeivel, tulajdonságaival, de gyakran még sincs teljesen tisztában önmagával, nem ismeri fel igazi szükségleteit, adottságait, vagy nem meri vállalni ezeket akár mások véleményével szemben is. meg kell tanulnia felvállalni azt, amit igazán fontosnak érez, akár egyedül is. Felelősséget kell vállalnia önmagáért, és ahogy erre képessé válik, és a környezete támogatásáról lemondva, önállóan cselekedni, felszabadul, és kapcsolatai is pozitívan változnak meg. Hatékony és kedveli a kihívásokat, képes mozgásba lendíteni a dolgokat, próbára tenni erejét. Tűz jegy, tehát lobbanékony és folyamatosan keresi a sikert, mert az táplálja, de vigyáznia kell, hogy ne váljon túlságosan függővé. Akkor érhet el igazi sikereket, ha képes saját, belső forrásait mozgósítani, anélkül, hogy környezete energiáit elnyelné és magáévá tenné. Bátran ki kell állnia magáért, így válhat egy közösség tagjává, így fejlesztheti személyiségét, fogadtathatja el magát környezetével, miközben megőrzi független életstílusát és különlegességét. Így lehet igazán önmaga.

Planéták a házakban (általános magyarázattal)

Nap az 1. Házban Nap: Vezetésre, irányításra született, erős akaratú, kezdeményező, mindig a középpontba kívánkozó. Nehézséget okoz számára mások akaratának elfogadása, mindent ő akar irányítani. Nők esetében ez a férfias magatartás sokszor keveredhet konfliktusba az odaadó, elfogadó, empatikus női jellemmel, ráadásul a túlzott egocentrizmus könnyen válhat destruktívvá. Fontos számukra a mély önismeret, a negatív hatások leküzdéséért.
Merkúr az 1. Házban Merkúr: Legfőbb jellemzői a racionalitás, a nyitottság és a sugárzó intellektus, amely révén folyamatosan a figyelem középpontjává válik. Legfőbb ellensége az unalom, a megszokás, folyamatosan mozgásban van, megújul, keresi a kommunikációs és tanulási lehetőségeket. Az érzelmek területén is igényli a változatosságot, emiatt azonban felszínesnek tűnhet. Ha nem tudja kontrollálni a lényére jellemző kettősséget, maga is elveszhet benne.
Vénusz a 3. Házban Vénusz: Agilis, kommunikatív, beszédes, remek kapcsolatteremtő képességeit ki is használja, bármilyen társaságba képes beilleszkedni, igen gyakran játssza a mediátor szerepét. Sokan kérik segítségét, mert bármilyen konfliktust képes elsimítani, remekül közvetít, és tanácsait érdemes megfontolni. Ha nem vigyáz, beszédessége szószátyárságba, fecsegésbe torkollhat, ami felszínessé teszi. Megfelelő szellemi partnerekre van szüksége, hogy az unalmat elkerülje, intellektuális partnerekkel veszi magát körül.
Jupiter a 4. Házban Jupiter: Biztonságos, kellemes otthont teremt maga körül, kiemelten fontos számára a családi élet. Vezető típus, büszke és hagyománytisztelő, fontos számára a múlt tisztelete, de ha nem figyel, gőgössé, lenézővé válhat másokkal szemben. Gyermekeinek legtöbbször sikeresen megteremti azt a boldog és kiegyensúlyozott családi légkört, melyben ő is nevelkedett, bár néha hajlik a túlzott érzelgősségre.
Mars a 6. Házban Mars: Küzdő típus, nem riad vissza a kihívásoktól, a konkurenciától, intenzíven, nagy erőbedobással képes érdekeiért kiállni. Nem ritka, hogy a munkát is harcnak tekinti. Erős akaratú, ami néha agresszivitásba is átcsaphat, fegyelmezett és ellenálló, de a stresszt rosszul tűri. Kihívást jelenthet számára a közösségbe való beilleszkedés, a rutin, sokszor keveredik konfliktusokba, melyeket, ha nem tud levezetni, pszichoszomatikus bajok okozói lehetnek.
Szaturnusz a 6. Házban Szaturnusz: Kitartó, szívós és megbízható, de pesszimista és sokat panaszkodik, kötelességeit gyakran tehernek éli meg. Túlzottan kritikus, nagyon nehéz belőle elismerést kicsikarni, de saját magával szemben is ugyanolyan könyörtelen, mint másokkal, a saját eredményeit ugyanúgy semmibe veszi, mint másokét. Életfeladata a másokért való felelősségvállalás elsajátítása, így tudja elfogadni a rá rótt hatalmas terheket és súlyos feladatokat.
Plútó a 6. Házban Plútó: Szélsőséges, fanatizmusra hajlamos, megingathatatlan és kitartó. Maximalista és szabálykövető, képes megszállottként dolgozni, és másokat is képes ebbe az irányba befolyásolni. A túlzásba vitt munka, stressz, az elvárások és a túlhajszoltsággal járó stressz és kimerültség azonban könnyen megbetegíthetik a jegy szülöttét.
Neptunusz a 9. Házban Neptunusz: Álomvilágban él, idealista és elmélyült, gyakorlati érzéke gyenge, a világról alkotott elképzelési túlzottan is idealisztikusak. Képtelen a következetességre, nem tervez előre, elgondolásait nem tudja precízen, gyakorlatiasan kivitelezni. Kreatív és fantáziadús, hallgat intuícióira, vonzza őt a spiritualitás, a titkok és a rejtélyek. Ébren és alva is sokat álmodik, álmai színesek, misztikusak, jelentőségteljesek. Nehezen egyezteti össze álomvilágát a valósággal.
Hold a 10. Házban Hold: Közkedvelt, elismert és megbecsülésnek örvendő munkatárs, remekül dolgozik csapatban, együttműködő és alkalmazkodó. Nem főnöktípus, a felelősséget rosszul viseli, ráadásul döntéseit gyakran ingadozó hangulatai alapján hozza, ami teljesítményét is erősen befolyásolhatja. Sokoldalú, kreatív, érzelmileg is belevonódik hivatásába.
Uránusz a 10. Házban Uránusz: Eredetisége és szabadságvágya mindig izgalmas hivatások felé sodorják a jegy szülöttét. Mindig megőrzi függetlenségét, rosszul viseli az unalmat, gyakran változtat, örökösen mozgásban van. Briliáns és eredetei ötletei révén találja meg a sikert, de néha türelmetlen és túl lobbanékony tervei precíz és szisztematikus kivitelezéséhez, ilyenkor továbblép. Fontos számára az önmegvalósítás, innovatív és különleges ötletei, felfedezései, módszerei lehetnek. Életfeladata belső szabadságának megtalálása a külvilág szabályainak elfogadása mellett, valamint türelmetlenségének leküzdése, ami által belső feszültségeitől is megszabadulhat.
Holdcsomópont az 1. Házban Felszálló holdcsomópont az 1. házban, leszálló a VII. házban.
Ez az állás azt mutatja, hogy a jegy szülötte előző életeiben túlságosan is a külvilág felé orientálódott, mások ügyei és véleménye jobban érdekelte, mint saját, belső világa, identitása. Jelenlegi inkarnációjában meg kell tanulnia elengedni megfelelési kényszerét, meg kell értenie, hogy önmagát csak úgy találhatja meg, ha nem mások véleményére figyel, nem másoknak akar tetszeni. Ez nehezére eshet, mert az önmegvalósítási szándékai miatt nem akar megbántani másokat, de fel kell hagyni az alkalmazkodó, alárendelt szereppel, és átvenni a vezető szerepet saját életében. Ennek felismerése gyakran szélsőséges reakciókhoz vezet, mindent megtesz a vezető szerep megszerzéséért. AZ igazi boldogsághoz meg kell tanulnia kiegyensúlyozni a saját és a környezete szükségleteit, kapkodás nélkül. A felszálló jegy a saját személyiség megteremtésének eszközeire mutat rá, míg a leszálló az előző életben háttérbe szorult területeket, energiákat.
Felszálló az I. házban: meg kell találnia önmagát, szilárd jelleművé kell válnia.

Planéták a jegyekben (magyarázattal)

Nap az Oroszlánban Nap az Oroszlánban: Legfőbb vágya a siker, a hatalom és az uralkodás, energiáit mások elismeréséből, sikereiből, kreativitásából nyeri. Vállalkozó szellem, büszke, nemes és hiú, aki nyíltan tör a hatalomra és várja el a behódolást. Ért a gyerekekhez, és a szerelemben is jelentős sikereket könyvelhet el. Férfiképe nemeslelkű, büszke és hiú, uralkodásra termett, apaképe is a jóságos uralkodó. Főnöki szerepben parancsolgató, öntelt és beképzelt lehet, aki nem veszi ki a részét a munkából.
Hold a Bikában Hold a Bikában: Kiegyensúlyozottság és nyugalom a fő jellemzői, lelkivilága stabil. Fontos számára a biztonság, ragaszkodik szeretteihez és anyagi javaihoz egyaránt. Családcentrikus, élvezi az életet, de nem kockáztatja biztonságát. Mentes a szélsőségektől, de szereti és élvezi az életet, az anyagi világot. Gyermekként is a stabilitásra törekszik, gyűjti a testi élményeket, tapasztalatokat, nőként kedves és vonzó, fontos számára a jólét és a nyugalom. Anyaként kiegyensúlyozott, ragaszkodó, szeretteinek biztonságot nyújt, de hiányzik belőle a könnyedség.
Merkúr az Oroszlánban Merkúr az Oroszlánban: Sikerorientált és becsvágyó, mindig a középpontban akar lenni, mindent irányítani akar. Hajlamos a hiúságra, egocentrikus és domináns. Nagyon fontos neki az elismerés, mások véleménye, retteg a kudarctól, ezért néha görcsössé válik. Könnyen a figyelem középpontjába tud kerülni, feltűnő, teátrális kommunikációja és ragyogó intellektusa minden figyelmet ráirányít. Önteltté és leereszkedővé válhat, hajlik a feltűnősködésre. Könnyen tanul, de dicsekszik tudásával. Gyermekként is uralkodó típus.
Vénusz a Szűzben Vénusz a Szűzben: Kritikusan és higgadtan kezeli az érzelmeket, nem könnyen ragadtatja el magát. Gondolkodásmódja józan és visszafogott, a lobogó érzelmek távol állnak tőle. Vágyik a letisztultságra és a rendre, racionális és analitikus, törekszik életében és érzelmeiben az egyensúlyra, céljaiért alázattal és kitartóan képes küzdeni. Szexualitása sem tomboló, a visszafogott erotika jellemzi inkább. Az anyagi világhoz való viszonya a praktikumra épül. Fiatal nő képe: szerény
Mars a Vízöntőben Mars a Vízöntőben: Változékony, nyughatatlan és öntörvényű, saját céljaiért küzd, a saját módszereivel. Bár szeretne érvényesülni és tartozni valakikhez, igazából nem tud azonosulni semmilyen közösséggel, független és zabolátlan, nem lehet korlátok közé szorítani. A kihívásoktól nem fél, legtöbb esetben kifejezetten keresi, vagy akár ő maga teremti őket. Legfőbb fegyvere a meglepetés, a gyors reakciók, a szokatlan módszerek. Szexualitásában is a különlegeset, szokatlant részesíti előnyben. Fiatal férfi képe: deviáns
Jupiter a Skorpióban Jupiter a Skorpióban: Erőssége meggyőzőképessége, kitartása és villámgyors helyzetfelismerő képessége. Mindig szélsőséges és egzaltált, fanatizmusra is hajlamos. Szuggesztív energiáival könnyedén képes manipulálni, befolyásolni környezetét, képes másokat is szélsőségekbe hajszolni, fanatizálni. Folyamatosan átalakul, a legrosszabb helyzetből is képes újrateremteni magát, igazi túlélő. Érdeklik a titkok, a rejtélyek, szívesen és éleslátóan elemzi a világot mozgató erőket, de tudása által megszerzett hatalommal hajlamos visszaélni.
Szaturnusz a Bakban Szaturnusz a Bakban: A felelősség és a hivatás jelenti a legnagyobb gondot életében. Kötelességtudata csak nehezen és lassan fejlődik ki, ezért sokszor vannak gondjai a kitartással és az önfegyelemmel. Meg kell tanulnia nem elmenekülni a nehéz terhek elől, koncentráltan és kitartóan végezni feladatait. Karmikus bűne a törtetés és a túlzott szigor.
Uránusz a Bikában Uránusz a Bikában: Szabadságvágya az anyagi javak halmozásában nyilvánul meg, soha nem elégedett, a pénzt, a befektetéseket éppolyan nyughatatlanul gyűjti, mint a hódításokat, a testi kapcsolatokat. Meg kell tanulnia leküzdeni anyagiasságát, és átértelmeznie a birtokláshoz, tulajdonhoz való viszonyát. Akkor képes kiteljesedni, továbblépni, ha rájön, hogy a lelki gazdagság és biztonság független a külvilágtól, és képes a lelkében kialakítani ezeket. Öntörvényűsége leginkább fukarság formájában nyilvánul meg.
Neptunusz a Halakban Neptunusz a Halakban: Az egységet, a másokkal való összeolvadást önfeláldozással éri el. Képes szinte teljesen feloldódni másokban, saját énje és mások énje között elmosódnak a határok. Odaadó és önfeláldozó, ösztönösen segítőkész, saját energiáiból képes másoknak is adni. Alkalmazkodókészsége kivételes, intuíciói erősek és meghatározzák cselekedeteit, álomvilágába bújva passzívan sodródik az életben, és hajlamos teljes mértékig eltávolodni a való élettől. Illúziója: az anyagi világ szabályai rá nem érvényesek.
Plútó a Bakban Plútó a Bakban: A siker hajszolásában és feladatai elvégzésében éli ki szenvedélyességét. Karrierje építésében az extrém módszerektől sem riad vissza, tekintélyelvű, hatalmaskodó és könyörtelen. Végletesen céltudatos, céljai elérésének érdekében másokat félrelökhet, eltaposhat, a szabályok betartása és betartatása könnyen rögeszméjévé válhat. Elvárási szándékosan túlzóak, így manipulálja környezetét, provokálja ki reakcióikat, melyekre aztán megsemmisítő kritikával reagál. Életfeladata a közösség szolgálatának elsajátítása, a hasznosság értelmezésének radikális transzformációja.
Holdcsomópont az Oroszlánban Felszálló holdcsomópont az Oroszlánban, leszálló a Vízöntőben
Ez az állás az akarat harcáról, küzdelméről szól, ez az az inkarnáció, ahol saját erőből kell fejlődni, gyakran bármiféle külső segítség nélkül. A múltból önsajnálatot és mások iránt való közönyösséget hozott magával, ebben az életben saját kezébe kell vennie sorsát, ha nem akar magányos és elszigetelt életet. Kiemelkedő vezetői képességeket hozhat, amelynek feltétele a belső bizonytalanságok legyőzése, és önbizalmának megerősítése. Szüksége van barátokra, bár szinte senki tanácsát nem fogadja meg, öntörvényű és individualista, a saját útját járja, a saját szabályai szerint él, nem érdeklik a társadalmi elvárások és korlátok. Ha képes használni előző életeiből magával hozott tudását, képes az emberiség javára fordítani azt, de szüksége van az önfegyelemre, felelősségteljessé kell válnia, legyőzve eredendő hanyagságát. A legkiemelkedőbb eredményeket így tudja elérni, így tanulhatja meg szabadon kifejezni önmagát, érvényesíteni végsőkig korrekt és igazságos jellemét. Kiváló vezető válhat belőle, forradalmi változásokat képes elérni, de ha sérelem éri, vagy kigúnyolják erőfeszítéseit, mélyen megbántódik. Mindig sok emberrel veszi körül magát, bár időnként magányra vágyik. Becsületes és megbocsátó, mindig korrekt, a becstelenséget és igazságtalanságot nem tűri. A leszálló holdcsomópont háza azt a területet mutatja, ahol a magával hozott szabadság és függetlenségvágy megnyilvánul, a felszálló ház helyzete azt mutatja, mi az a nagyszerű és értékálló mű, amelyre a horoszkóp összes energiáját koncentrálhatja.

Felszálló holdcsomó az Oroszlánban:
  • ki kell emelkedni, ragyogni.
  • felelősséget vállalni másokért, vagy az általa vezetett csoportért.
  • nehéz helyzetben sokszor egyedül maradhat.
  • belső önbizalmát nem a külső tapsból, hanem a belső erőből kell merítenie.
  • saját kreativitását kell fejleszteni.
  • magas szinten tartani a hitet.
  • meg kell tanulnia koncentrálni az erejét.

  • Leszálló holdcsomó a Vízöntőben:
  • csoportenergia.
  • közösségi, társas lények.
  • emberszerető.
  • gondolkodás nélkül cselekvő.
  • átveszi a csoport elveit.
  • újító, ötletekkel teli, forradalmár.
  • rendkívüli a függetlenségszeretetük. Főleg, ha domináns a képletben a levegő elem, vagy az aszcendens levegő elem

  • Asztrológia kisokos

    horoszkóp jegyek

    bolygók

    fényszögek

    Források:

    https://fenyszogek.freewb.hu/egyuttallasok--konjukciok/

    A horoszkópok megbízhatóságát egyetlen tudományos vizsgálat sem igazolja, módszerei áltudományos jellegűek. A mai tudomány szerint nem létezik kapcsolat egy személy és az égitestek látszólagos égi pozíciója között. Tudományos, „kettős vak” kísérletekkel, kontrollcsoport bevonásával igazolták, hogy a horoszkópoknak semmiféle valóságtartalmuk nincs a véletlenen kívül. Pszichológiai tesztekkel igazolták, hogy lehetséges olyan általános személyleírásokat és jóslatokat megfogalmazni, amelyek a nagyközönség számára érvényesnek, reálisnak tűnnek (lásd: Forer-hatás).

    A fenti mondat a (modern tudástér) wikipediából származik. Aki megszállottja a modernségnek, azt bizonyára első olvasatra meggyőzi és a fenti mondatokat gondolkodás nélkül a zászlajára is tűzi (ha egyáltalán még hisz abban, hogy kell zászlót készíteni bármilyen világnézetnek is). Mindazonáltal még a modernek is kénytelenek beismerni, hogy az embereknek vannak tulajdonságaik és ezen tulajdonságaik meghatározák viselkedésüket. Meg kell mondanom nem tudom, hogy van-e erre pszichológiai kísérlet. Meg merem tehát kockáztatni, hogy kísérlet nélkül is így lehet. Ha ezt el tudjuk fogadni, akkor minden egyén eldöntheti, aki képes magát megfigyelni és megfigyeléseire visszaemlékezni, hogy a megállapított leírások helyesek lehetnek-e. A másik érv, amit érdemes a horoszkóp olvasás mellett emelni, hogy minden relációban áll mindennel. A reláció lehet durva vagy fínom. Nem egyformán érzékeljük a valóságot. Erre valószínűleg van fizikai és pszichológiai kísérlet is, ha valaki esetleg ezzel az állítással vitába szállna. Továbbvíve ezt a gondolatot, mi zárja ki tehát, hogy a Jupiter, az Uránusz vagy éppen Plútó vagy más szintén hatással van a környezetére. A fizika tételezi ezt. Nem is kell ezért bizonyítani itt. Milyen kísérlet lenne képes kimutatni és miért kellene egy kísérletnek egyáltalán bizonyítania, hogy egy ember által mérhetetlen, de kétségkívül létező hatás létezik? Itt miért ne viszonyulhatnánk megengedően a hatáshoz: mondván nem mérhető, még!